A(z) koncert kötelező kifejezést feltételezve, a következő 62 eredmény található.
Otthon az Egyházban, a Balaton partján is
Macho és a Magashegyi Underground is. Utóbbi énekesének Bocskor Bíborkának egy meglepetés videóval is készültünk, hiszen a koncert napján ünnepelte születésnapját. A rengeteg élmény között számos olyan gondolattal távoztunk tarsolyunkban, amik a...
Fesztiváloztunk Isten jelenlétében
Színpad volt az események legfőbb szintere, ahol népszerű hazai és külföldi keresztény zenekarok tagjaira tomboltunk. Egyik koncert előtt még Pándi Balázzsal is összefutottunk, aki az index.hu kultikus ikonja. Örömmel adott interjút a stábnak. (video...
esténként közös szentmisén vettek részt a találkozó tagjai, ezek után pedig könnyedebb programsávok váltották egymást, egy koncert vagy misztériumjáték keretében. Kiemelkedik a lelkigyakorlatból a pénteki és a szombati nap. Pénteken az elmélyülésé és a...
hálás vagyok az Égnek, amiért megengedte nekünk, hogy színpadra álljunk ebben a formációban. - Hogyan értékeled első koncerteteket? - A közönség reakciójából már akkor este tudtam, hogy egy színvonalas zenei produkciót alkottunk. Természetesen a...
Lesz üres ágy is - Szìnpadon a MadeinHeaven
következő állomásán egy teljesen új formációval kedveskedünk nektek! A Tune akusztik májusi estjén ismét telt házas koncertre készülünk: színpadon a Made in Heaven együttes! Egy dolog az, hogy jól fog szólni, de a koncert igazi pikantériája, hogy az...
zene kapja a főszerepet, de emellett a kötetlen találkozásoknak is helye van. A Tune Underground után márciusban akusztikus koncertekkel várunk Gödöllő szívében! Az első Tune Akusztik élmény helyszíne a Gödöllői Fan Club Sörbár lesz. Ezen a tavaszi...
ShoeShine Tune - Légy részese az élménynek!
online egyaránt. A rendezvénysorozat lényege ismét valami olyan, amivel eddig még nem találkozhattál. Házibuli, de mégsem… Koncert, de mégsem... Spontán sörözés, de mégsem… Egy olyan közösségi eseményt álmodtunk meg, melyben az igényes zene kapja a...
Jótékonysági koncert Isaszegen
Az isaszegi egyházközség gitáros énekkara immár 29 éve pengeti a húrokat a szentmiséken, táborokban, találkozókon és koncerteken. Repertoárunkban szerepelnek Sillye, Borka, Testvérek és sok más mindenki által jól és kevésbé jól ismert dallamok....
A belépés díjtalan, de a férőhelyek végessége miatt regisztrációhoz kötött. Ha szeretnél belépőjegyet, küldj egy levelet a koncert@eucharist.hu címre a részvételi szándékoddal! További részletek: eucharist.hu
KözösPont 2013, már jeletkezhetsz!
fiatalos, kreatív, vidám keresztyén csapatban, ha ökumenikusan nyitott vagy, ha érdekel, hogyan lehet beszélni Jézusról egy koncert zajában is, ha szeretnél meghallgatni veled egykorú fiatalokat, akkor köztünk a helyed! Remélem még emlékeztek rá, hogy...
Koncert az Életjel Rádióval - TVSS
Évköszöntő koncert a Kastélyban
Immáron hagyománnyá vált, hogy a Gödöllői Szimfonikus Zenekar januárban Évköszöntő koncertre várja zeneszerető közönségét. Ez 2013-ban sem lesz másképp. A koncert január 12-én és 13-án lesz hallható, most először a Királyi Kastély Lovardájában. A...
Cavaletta jótékonysági koncert
A 21 éves Cavaletta Nőikar szeretettel hívja a kedves érdeklődőket egy különleges jótékonysági koncertre, így karácsony előtt, a gödöllői Szentháromság-templomba december 22-én 19:30-as kezdettel. A programban szerepelnek majd jól ismert klasszikus és...
Eddig négy ilyen estét szerveztek – méltán nagy sikerrel; egyszer a Hot Jazz Band közreműködésével. Most pedig egy ünnepi koncerttel szeretnének kedveskedni minden érdeklődőnek december 18-án, 18 órától az Erzsébet Királyné Szálloda éttermében. A jegyek...
Advent első vasárnapján, december 2-án, 16 órakor az isaszegi Római Katolikus Templomban a templom gitáros énekkara ad koncertet. A koncertre a belépés ingyenes, viszont az ott összegyűlt adományokat az isaszegi Szent Rita Alapítvány javára ajánljuk. Az...
Díjátadó és koncert templomunkban
kapja. A Misztrál a díjat 2012. október 22-én veheti át Gödöllőn, a Szentháromság templomban, az este 8 órakor kezdődő koncertje után.
"Immár több mint egy évtizede ismerem és szeretem a Gável fiúk dalait, ezért leszek ott a jubileumi Eucharist ÉLŐ koncerten. Gyere el Te is, ünnepeljünk együtt!" dr. Beer Miklós váci megyéspüspök NEKED szólnak a dalok! Gável András és Gellért 15 év...
Megjöttünk! Igen, a hegyről! De nem, Bandi nem... sajnos ő nem jött velünk. Noha a szombat esti fergeteges Kiscsillag koncert után szívesen elhoztam volna magammal, hogy bármikor felidézhessem azt a fantasztikus bulit, amit - hála neki -, átélhettem!...
Jótékonysági Koncert a Szadai közösségi házban
A szadai katolikus közösség jótékonysági koncertet szervez, melynek bevételét teljes egészében a pilisi állami gondozott gyerekek nyári táboroztatására fordítják. A tábort a szadai katolikus közösség fiataljai szervezik. A koncerten közreműködik:...
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics