A(z) katolikus kötelező kifejezést feltételezve, a következő 317 eredmény található.
Helyi koordinátorokat keres a 72 óra!
keresünk 18 év feletti, lelkes, az egyházi ifjúsági életben és a programszervezésben jártas, illetve ezek iránt érdeklődő katolikus, református és evangélikus fiatalokat. A koordinátori munka során szervezőink két jó hangulatú képzésen, valamint egy...
Jó az nekem, ha teológiát töltök a fejembe?
alapítása. Kezdetben bölcseleti és hittani irányokban folytathattak tanulmányokat a korabeli hallgatók. Ma a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rendelkezik Jog- és Államtudományi-, Információs Technológiai és Bionikai-, Bölcsészettudományi-, és...
Az első magyar keresztény társkereső
is egyre több helyen olvashatunk róluk. Egy interjúban például így nyilatkozott Krúdy Zsófia: „Gondolom, többnyire katolikus felhasználóink lesznek, de nem kell mindenkinek „hard core” vallásosnak lennie, csak nyitott szívvel kell fordulnia az Egyház...
Egy segédlelkész (nem annyira) titkos élete
jó barátja, másrészt jóban voltam és vagyok a lelkészemmel, akinél konfirmáltam. Nagyapám több mint 70 évig volt görög katolikus kántor, ez is nagy hatást tett rám. Ugye a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumába jártam, ott meg aztán pláne értek...
Zarándokút a 21. században - virtuálisan
Az Egyesült Államok püspökei virtuális zarándoklatra hívják a katolikus híveiket az emberi élet tisztelete és védelme érdekében. Már a korai keresztények körében is népszerű volt az ereklyék, kegyhelyek felkeresése, melynek célja nemcsak egy kultikus...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) 2015. január 18-25. között újra imahetet hirdet a Krisztus-hívők egységéért. A témát brazil keresztény testvéreink dolgozták ki, mottója Jézus kérése a...
Vigyázó szemetek a jóra vessétek!
kapcsolatunkhoz. Nyilván ők sem csinálnak mindent tökéletesen, de amit jól csinálnak, azt tanuljuk meg. Miklós atya görög katolikus pap, házas ember. Példának szokta mondani (pl. YouTube-on is elérhető előadásában), hogy van olyan házaspár, ahová ő is...
hatását a kibontakozó politikai feszültségekben, illetve a gazdasági érdekek és az erkölcs kibékíthetetlen ellentétében. A katolikus egyházfő beszédében szót emelt az emberi jogok és az emberi méltóság mellett, beszélt a környezet védelmének és a...
Galaxis útikalauz keresztényeknek
felekezetek között terjedt el. Alkalmazzák például anglikán, baptista, református, evangélikus, pünkösdi és római katolikus csoportok is. A kurzusokat heti rendszerességgel tartják. Egy-egy kurzus alkalmával a részvevők meghallgatnak egy előadást,...
Van önnek nem fogadott hivatása?
Csókay András agysebész, író és még sokan mások. Helyszín és időpont: Budapest, Szentkirályi u. 28-30, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Szent II. János Pál pápa díszterem, 13:00-tól 19:30-ig. A részvétel ingyenes. Felkeltettük...
"Ha meghalok, rózsaesőt fogok hinteni a mennyből" - TVSS
A Nyolc Boldogság Katolikus Közösség Rózsaeső imaestjére látogattunk Budapesten, az Örökimádás templomban, ahol több száz ember gyűlt össze Lisieux-i Szent Teréz ünnepén. Körbejártuk, hogy mitől olyan vonzó sokak számára ez a minden évben megrendezésre...
TVShoeShine: Ifjúsági keresztény portál - Jelige Magazin
mely fiatalként hitelesen élhető nap mint nap. Az Ifigodollo.hu oldal 2006-ban született azért, hogy a Gödöllői Római Katolikus Egyházközség fiataljai számára információs felületet biztosítson az interneten. Az oldal folyamatosan fejlődött, újabb és...
Kulturált, értelmiségi emberek: Agapé party - TVSS
hogy a ShoeShine sok bulit rendez közösségi, keresztény értékek mentén. Azonban a fülünkbe jutott, hogy Budapesten, a katolikus gimnáziumok volt és jelenlegi "lakói" szintén szeretnek bulizni. Tudnak is. Megnéztük az agapé partisorozat egy állomását.
tanulsz, vagy dolgozol és szeretnéd egy kicsit felpörgetni a megszokott hétköznapokat, gyere és csatlakozz a Pécsi Katolikus Ifjúsági Iroda fiataljaihoz, akik számtalan jó programmal várnak téged minden héten!
Ennek a blognak a szerzői olyan katolikus hívők, akik időnként hiányolják a katolikus hit értelmes és igaz (nem csupán részleges) kifejtését. Ezért úgy döntöttek, hogy amennyire rajtuk múlik, megpróbálnak segíteni ezen a problémán, és hiánypótló céllal...
te formálsz! Veled kezdődik! Háromnapos önkéntes ifjúsági akció! Mutasd meg, mire vagy képes! Exkluzív kalandtúra a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervezésében. Vállalkozó szellemű...
Közös étkezés, összetartóbb családok, boldogabb világ
elsőként hozza el a magyar nézőknek Father Leo gasztroműsorát, mely A konyha angyala címmel vasárnaponként lesz látható a katolikus értékeket képviselő csatornán. Országos premierrel indítja az őszi szezont a BonumTV, mely az első vállaltan katolikus...
ami azt jelenti, hogy ismét színes programokkal, előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel és koncertekkel jelentkezik a Katolikus Társadalmi Napok szeptember 12-13. között Miskolcon (Szent István tér). Csak röviden, hogy mi vár rád: a rendezvény fő...
A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a Szent Imre ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9-15. osztályos középiskolás, vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben...
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics