A(z) ifjúsági kötelező kifejezést feltételezve, a következő 301 eredmény található.
gyomokat irtottuk ki nagy lelkesedéssel, hanem végre megrendezésre került az első interregionális Galgás-Zagyvás Ifjúsági találkozó. Bár a helyszínt zagyvás „territóriumon” találjuk, szép számmal gyűltünk össze mindkét régióból és miután a segítőkész...
Nem régen érkezett egy megkeresés, egyházmegyénk ifjúsági referenséhez, dr. Farkas László atyához, a Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézetéből (VM VKSZI). A kissé meglepő kapcsolatkeresés célja az volt, hogy...
Segíts a Váci Egyházmegyének a nyáron!
ide körülbelül nyolc embert várnak még az eddigi nyolc biztos tag mellé. Június 11. és 17. között az egyházmegyei ifjúsági vezetőképzők anyagait gyűjtik össze a jelentkezők, méghozzá azért, hogy később közkinccsé tehesse őket az egyházmegye. A nyáron...
Díjat kaphatnak a katolikus iskolák diákjai aktív közösségi tevékenységükért
melynek elnöke Kiss-Rigó László püspök, tagjai pedig Blanckenstein Miklós pápai prelátus; Gábor Miklós, a Katolikus Ifjúsági Mozgalom elnöke, Párdányi Miklós, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója; Rétvári Bence országgyűlési képviselő,...
Sok fiatal elretten mindattól, ami kitartást kér
Erdő Péter kiemelte: az esemény biztos, hogy a családok nagy ünnepe lesz. Az ilyen jellegű találkozóknak, mint például az ifjúsági világtalálkozóknak is, sajátos légkörük van. A résztvevők azzal térnek haza, ami megérintette őket, amit ott átéltek a...
Nagymarosi Levél 2012 tavaszán
haladásunk iránya kettőnk között, Isten szelíd vezetése és a saját akaratom egységében teljesedik ki. A májusi Nagymarosi Ifjúsági Találkozó témája önmagunk evangelizációja lesz. De azt is mondhatnánk, “tánciskolába várunk”, ahol együtt elkezdhetjük...
Negyvenéves a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó
Május 19-én tartják a nyolcvanadik Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, immár negyven esztendeje évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelki napja. A nagymarosi...
Mi ez az egész? A Közös Pont sátor dolgozói egy keresztény fiatalokból álló csapat, akik nyitottak arra, hogy Magyarország ifjúsági fesztiváljain az életről, világról, egyházról, az anyagon túli világról: - az Atyáról mint alkotóról, - Jézus Krisztusról...
Rylko bíboros, a Világiak Pápai Tanácsának elnöke a 2013. július 23. és 28. között Rio de Janeiróban tartandó nemzetközi ifjúsági rendezvényt. A sajtótájékoztatón felszólalt Orani Joao Tempesta, a város érseke és Eduardo Pinheiro da Silva, a brazil...
Görög Katolikus Ifjúsági Zarándoklat
Ebben az évben is nagy szeretettel várnak minket a Görög Katolikusok, hogy zarándokoljunk együtt. Most augusztusban a százéves jubileumát ünneplő Hajdúdorogi Egyházmegye hív meg minket, hogy ünnepeljünk meg velük ezt a szép alkalmat. Zarándokoljunk...
Láthatalan színházban volt a stáb
járnak állomásról állomásra a saját lelkükből emelt díszletek között. A Magyarországi Evangélikus Egyház Gyermek- és Ifjúsági Osztálya 11. alkalommal rendezi meg az Országos Evangélikus Bábfesztivált, ahová az Új nemzedék stábja ellátogatott. Újdonság,...
várunk a Gödöllőn a Szentháromság templom közösségi házába, március 9-én, pénteken, 19.00-órától. Idén nyáron Genfest! ifjúsági világtalálkozó lesz itthon Magyarországon. A találkozó szervezői eljönnek hozzánk Gödöllőre, hogy elmondják, hogy miről is...
Nincsenek közösségi terek az interneten kívül
valóságáról. "Őszintén szembe kellene néznünk azzal, hogy az a falu, ahol nincsen keresztény közösség a fiatalok számára, ifjúsági szempontból missziós területnek számít, attól függetlenül, hány egykori hittanos él ott. Az Evangélium ugyanis, ha...
a taizéi testvérek a 2010-es maribori találkozó után most újra Szlovéniába látogatnak. A négynapos találkozóra a Katolikus Ifjúsági Mozgalom is indít autóbuszt. A jelentkezés elkezdődött, részletek a KIM honlapján olvashatók! Bővebb információt a...
Ökumenikus Imahét Ifjúsági záró istentisztelet az ÖKI szervezésében
Immár hagyomány, hogy az imahét zárásaként az Ökumenikus Ifjúsági Iroda közös istentiszteletre hívja mindazokat a fiatalokat, akikkel az év folyamán az ökumené építésében együttműködik. Különösképp érinti e meghívás az ÖKI egyik meghatározó...
Gyorgyovich Miklós: az ökumené nem csak közös sátorépítés
az életükről, problémáikról – mondja Gyorgyovich Miklós, a fesztiválokon jelenlévő KözösPont missziót szervező Ökumenikus Ifjúsági Iroda vezetője. Mi ez az iroda? Hogy áll az önkéntesség ma Magyarországon? Kit várnak a Szigetre? Hogy látja az ökumenét...
Ne veszítsük szem elől a fiatalokat!
a Magyar Kurír. A Váci Egyházmegye egyedülálló kezdeményezése az Emberhalász Misszió. Mit takar ez az elnevezés? Ez egy ifjúsági misszió. Megkereshetnek minket azok a plébániák, ahol a hitoktatóknak vagy a plébánosoknak segítségre van szükségük ahhoz,...
Dr. Farkas László atya kezdeményezésére, és Dr. Beer Miklós püspökatya támogatásával elindult az Emberhalász Ifjúsági Misszió. Ennek a missziónak a feladata, hogy azokon a plébániákon, ahol nincs a fiatalok számára ifjúsági plébániai közösség, ott a...
Érkezés ideje: 2012. március 16-18. Kérjük, tájékoztassák utastársaikat is! A hétrégiós találkozón összegyűlnek az ifjúsági régiók segítői (kisebb testvérei), hogy együtt készüljenek a nyári táborokra. Átbeszélik a témát, ötletelnek, tapasztalatokat...
bizalom és a reménység útján a közösségteremtésen munkálkodunk.” Az idei taizéi találkozóra – többek között - a Katolikus Ifjúsági Mozgalom irodája is indít buszokat. A kedvezményes jelentkezés határideje 2011. november 20. További információk a KIM...
Copyright © 2022 TVShoeShine - shoeshine.hu. Minden jog fenntartva.
Az oldalt készítette: Webinformatics